Munkácsy Más/kép(p)

Hőmérséklet

időszaki kiállítás

A festő születésének 175. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás megismertet a Trilógiához kapcsolódó Krisztus-képekkel, bepillantást enged keletkezésük folyamatába, s megidézi a művész egykori párizsi palotáját, szalonját és műtermét.

4026 Debrecen
Déri tér 1.
Esemény info
2019.06.22 10:00 - 2019.12.31 18:00
Déri Múzeum
Kapcsolat
+36 52 322-207

Érdemes még megnézni

2019.12.16 Hétfő A Pál utcai fiúk Molnár nemzetközileg is elismert regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, és minden formájában sikert aratott. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született. Geszti Péter megkereste Dés Lászlót és Grecsó Krisztiánt. A szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is. Az ősbemutatóra Radnóti Zsuzsa és Horváth Csaba közreműködésével a Vígszínházban került sor 2016-ban Marton László rendezésében, ahol egyébként annak idején Molnár Ferenc háziszerzőként működött. A zenei felvételből nagysikerű CD-t készítettek. A darabot azóta is telt házzal játsszák, valamint több vidéki színház is műsorára tűzte. 2019.12.19 Csütörtök Óriásölő Margaret Margaret, a fiatal falusi lány hős szeretne lenni, Simon, a legkisebb királyfi pedig mesemondó. A környezetük nem érti, kineveti, kigúnyolja őket. Hogyan is lehetne egy gyenge leányból lovag? Milyen királyfi az, akit jobban érdekelnek a mesék, mint a kardforgatás? Margaret és Simon találkozása egy rendhagyó hőstörténet kezdete, melyben nem csupán a természet erőivel, a tengeri szörnnyel és az óriással kell megküzdeniük, de le kell győzniük saját félelmeket is. Óriásölő Margaret meséje élőzenés, bábos hőstörténet, lovagregény, amely az iskolás közönségnek szól a bátorságról, az önazonosságról és a történetmesélés erejéről. Mert minden kornak szüksége van hősökre, de mesemondókra is, hogy a hősök tettei fennmaradjanak. 2019.12.28 Szombat A papucsszaggató királykisasszonyok Ki látott már olyan tarisznyát, amely sohasem telik meg, s olyan bundát, amit ha valaki magára kanyarít, láthatatlan lesz? Ki találkozott már olyan ördöngős lélekkel, aki álomport hint mindenkire, aki útjába kerül? Az is igencsak fogas kérdés, hogy egy éjszaka alatt miképpen feslik szét egy pár papucs? A juhászlegény, mint minden mese hőse sok mindennel szembe néz, utazik erdőkön, mezőkön, lát olyan csodákat, ami számára is hihetetlen. S hogyan nyeri el a legkisebb királylány kezét? No, ez igazán rejtélyes!

Ossza meg